Az Európai Bizottság 2021. március 9-én bemutatta az Európai Unió 2030-ig megvalósítandó digitális átalakulására vonatkozó jövőképét és terveit.

A digitális társadalom és a digitális technológiák új módszereket hoznak a tanulásra, a szórakoztatásra, a munkára, a felfedezésre és az ambíciók teljesítésére. Új szabadságokat és jogokat is teremtenek, és lehetőséget adnak az uniós polgároknak arra, hogy a fizikai közösségeken, földrajzi helyszíneken és társadalmi pozíciókon túlra is kijussanak. 

A digitális átalakulással kapcsolatban azonban még mindig sok olyan kihívás van, amelyekkel a digitális évtized során foglalkozni kell. Az EU-nak növelnie kell stratégiai autonómiáját a technológia területén, és új szabályokat és technológiákat kell kidolgoznia annak érdekében, hogy megvédje a polgárokat a hamisított termékekkel, a kiberlopással és a dezinformációval szemben. A legfontosabb, hogy az EU-nak kezelnie kell a digitális szakadékot.

A digitális évtized szakpolitikai programja a digitális iránytűn alapul. Egyértelmű, konkrét célok formájában határozza meg a következő évtizedre vonatkozó digitális ambíciókat. A digitális iránytű az iránytű 4 pontját használja a fő célok meghatározására:

  1. digitálisan képzett népesség és magasan képzett digitális szakemberek (szakértelem);
  2. biztonságos és fenntartható digitális infrastruktúrák;
  3. a vállalkozások digitális transzformációja;
  4. a közszolgáltatások digitalizálása.

Szakértelem

IKT-szakemberek: 20 millió, továbbá a nemek közötti kiegyensúlyozottság megteremtése

Digitális alapkészségek: a népesség legalább 80%-a

Biztonságos és fenntartható digitális infrastruktúrák

Konnektivitás: gigabit mindenkinek, 5G mindenütt

A csúcstechnológiát képviselő félvezetők: az EU részesedésének megkétszerezése a világ össztermeléséből

Adatok – peremhálózat és felhő: 10 000 klímasemleges, rendkívül biztonságos peremcsomópont

Számítástechnika: az első számítógép, amely kvantumgyorsulással rendelkezik

A vállalkozások digitális transzformációja

Technológiafejlesztés: az uniós vállalkozások 75%-a használja a felhőszolgáltatásokat, a mesterséges intelligenciát és a nagy adathalmazokat

Innovátorok: a növekvő innovatív vállalkozások erősítése és az EU-beli unikornisok finanszírozása

Kései csatlakozók: a kkv-k több mint 90%-a használja intenzíven a digitális eszközöket, legalább alapszinten

A közszolgáltatások digitalizálása

Kulcsfontosságú közszolgáltatások: 100%-ban online

E-egészségügy: minden európai polgárnak hozzáférése van egészségügyi adataihoz

Digitális személyazonosság: a polgárok 80%-a használ digitális azonosítót

Az Unió 2030-ra vonatkozó digitális célkitűzéseit a Bizottság konkrét intézkedésekkel valósítja meg:

  • uniós szintű célértékek, valamint uniós és nemzeti szintű tervezett végrehajtási pályák;
  • szilárd közös irányítási struktúra, amely magában foglal egy monitoringrendszert az előrehaladás és hiányosságok feltérképezésére;
  • az EU, a tagállamok és a magánszektor beruházásait ötvöző, több országot érintő projektek.

Digitális polgárság: jogok és elvek az EU polgárai számára

A Bizottság 2022. január 26-án javaslatot tett egy, a digitális jogokról és a digitális évtized elveiről szóló ünnepélyes intézményközi nyilatkozatra.

A nyilatkozatban felvázolt digitális jogok és elvek kiegészítik a meglévő jogokat, például az Európai Unió Alapjogi Chartájában gyökerező jogokat, valamint az adatvédelmi és a magánélet védelméről szóló jogszabályokat. Az említett elvek referenciakeretet biztosítanak a polgárok számára digitális jogaikkal kapcsolatban, valamint iránymutatást nyújtanak az uniós tagállamoknak és a vállalkozásoknak az új technológiák alkalmazására vonatkozóan. Céljuk, hogy az EU-ban mindenki számára segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy a lehető legjobban kihasználhassa a digitális átalakulás kínálta lehetőségeket.

A javasolt jogok és elvek: 

  1. az embereket és a jogaikat helyezik a digitális átalakulás középpontjába;
  2. támogatják a szolidaritást és az inkluzivitást;
  3. biztosítják a választás szabadságát az online térben;
  4. elősegítik a digitális nyilvános térben való részvételt;
  5. fokozzák az egyének biztonságát, védelmét és szerepvállalását;
  6. előmozdítják a digitális jövő fenntarthatóságát.

A Bizottság a digitális évtized helyzetéről szóló éves jelentésben elemzést fog készíteni a digitális elvek végrehajtásáról. A Bizottság emellett évente Eurobarométer felmérést is végez a tagállami nyomonkövetési intézkedések ellenőrzése céljából. Az Eurobarométer kvalitatív adatokat gyűjt, amelyek azt tükrözik, hogy a polgárok szerint mennyire valósulnak meg a digitális elvek a különböző tagállamokban. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa meg fogja vitatni a javaslatot annak elfogadása előtt.

A digitális évtizedhez vezető út

„A digitális évtizedhez vezető út” elnevezésű szakpolitikai program nyomonkövetési és együttműködési mechanizmust hoz létre az Európa digitális átalakulására vonatkozó közös célkitűzések és célértékek elérése érdekében. Az irányítási keret alapját egy éves együttműködési mechanizmus képezi, amelyben a Bizottság és a tagállamok vesznek részt. A Bizottság először uniós végrehajtási pályákat dolgoz ki az egyes célkitűzések tekintetében a tagállamokkal együtt, utóbbiak pedig nemzeti stratégiai ütemterveket javasolnak azok elérésére.

Az együttműködési mechanizmus részei:
•    a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutatón (DESI) alapuló strukturált, átlátható és megosztott nyomonkövetési rendszer a 2030-as célok megvalósítása terén tett előrelépés mérésére;
•    éves jelentés a digitális évtized helyzetéről, amelyben a Bizottság értékeli az előrehaladást és ajánlásokat fogalmaz meg a fellépésekre vonatkozóan;
•    a digitális évtizedre vonatkozó többéves stratégiai ütemtervek, amelyekben a tagállamok felvázolják a 2030-as célok eléréséhez elfogadott vagy tervezett szakpolitikákat és intézkedéseket;
•    a hiányosságok feltérképezésére és leküzdésére szolgáló strukturált keretrendszer, amely a Bizottság és a tagállamok közös kötelezettségvállalásán alapul;
•    a több országra kiterjedő projektek végrehajtását támogató mechanizmus.

Bővebb információ a Digital compass-ról

Forrás: https://ec.europa.eu/

Kezdeményezése Information

Célcsoport
A munkaerő digitális készségei.
Digitális készségek mindenki számára
Digitális technológia/szakosodás
Digitális készségek
Digitális készségszint
Digitális szakértő
Földrajzi terület - Ország
Európai Unió
Kezdeményezés típusa
Uniós intézményi kezdeményezés
Iparági területe az oktatásnak és képzésnek
Tovább nem részletezett információs és kommunikációs technológiák (IKT)
Website link
Háttérinformáció URL-je
Forrás

Leave A Reply