„A TANÁROKNAK TÚL KELL LÉPNIÜK AZON, HOGY ŐK A MINDENTUDÓK”

BESZÉLGETÉS KOREN BALÁZZSAL, A PROSULI PROGRAM SZAKMAI VEZETŐJÉVEL

Mást jelent a digitális oktatás most, mint 5 évvel ezelőtt, pedig óriási technikai fejlődés nem történt azóta – mégis a Covid nyomán az online eszközök használatából sok helyen „visszamaradt” valami pozitívum a jelenléti oktatásban is. De az iskolás gyerekek és a technikai fejlődés kapcsolódása számtalan további oktatási és emberi kérdést vet fel, az optimális képernyőidőtől kezdve a tanári tudáson és az iskolai eszközhiányon át a generációs feszültségekig. Koren Balázs tanár, egyetemi oktató, a Yettel ProSuli programjának szakmai vezetője, és négy gyerek édesapja pedig tudja rájuk a választ. Vagy legalább azt, hogy hol kell utánanézni. Tóth Flóra interjúja.

Tóth Flóra/WMN: Hogyan lettél tanár?

Koren Balázs: Matematikusként indultam, aztán az egyetem alatt elkezdtem magántanítani, megjegyzem, akkor még rengeteg hibával, nem teljesen tudva, hogy mit hogyan kellene. De ennek nyomán rájöttem, hogy a tanítás az én utam. Ezért átjöttem ide, az ELTE tanár szakra. Azóta tanítottam egy kéttannyelvű iskolában, a Fazekasban, a Budapest Schoolban, közben elkezdtem itt, az ELTE-n is tanítani a matektanárképzésben, és most még félállásban tanítok a Biatorbágyi Innovatív Technikumban. Körülbelül hét éve vagyok a szakmai vezetője a Yettel ProSuli programjának, ami eredetileg más néven indult. Ebben a programban akkreditált képzés keretében pedagógusoknak segítünk eligazodni a digitális térben, lehet csatlakozni egyénileg is, iskolai szinten is. 

T. F./WMN: Nemcsak pedagógusként és szakmai vezetőként találkozol a digitális oktatással és egyáltalán a digitális világgal, hanem apaként is. Mennyi idősek a gyerekeid?

K. B.: 4 és 17 között vannak, összesen négyen. A legidősebb lány, a többiek fiúk.

T. F./WMN: Mennyire vagy tudatos képernyőidő tekintetében szülőként?

Szerintem megfelelően tudatos vagyok, gyerekre szabottan limitált képernyőidővel dolgozunk, azért, hogy a gyerekek saját maguk érezzék azt, hogy mennyire gyorsan telik az idő telefonozás, gépezés közben, hogyan szippant be ez a fajta időtlenség. De ha kérnek pluszidőt, akkor bizonyos keretek között kaphatnak, csak meg kell indokolniuk, hogy miért. És ha rendszeresen kevésnek bizonyul az idő, akkor tudunk módosítani a szabályokon – a cél az, hogy megtanuljanak együtt élni az eszközökkel.

Én ugyanis azt gondolom, hogy 

attól, hogy egy gyerek a telefont nyomkodva, azt időnként egyfajta digitális cumiként használva nő fel, még nem lesz valódi tudása ezekről a dolgokról, csak egyfajta használati készsége – ezért nem szeretem, ha valaki azt hangsúlyozza, hogy a digitális bennszülött gyerekek profin értenek a technikához, mert ez szerintem csak nagyon kis részben igaz, 

alapvetően kevés bennük a tudatosság. Miközben nagyon fontos lenne, hogy minden gyerek tisztában legyen a személyes adatok védelmének fontosságával, az online zaklatás veszélyeivel, azaz, hogy tudatosan kell vigyázniuk magukra és az adatainkra a digitális térben. Vannak egyébként a ProSuli YouTube-csatornáján szülőknek szóló edukációs tartalmak is, többek között ebben a témában, ami beszélgetésindítónak, közös gondolkodást segítőnek szuper alap.

T. F./WMN: Akkor szerinted egy szülőnek, tanárnak jobban kell értenie a digitális világhoz, a szükséges eszközökhöz, mint a diákoknak?

K. B.: Nem, a legkevésbé sem. Sőt, szerintem a tanárnak nem feladata beüzemelni a projektort, és egy online feladat esetén semmiképp nem kell értenie a huszonvalahány diák huszonvalahány típusú telefonjához. Itt sokszor igenis olyan helyzet adódik, amikor egész egyszerűen el kell fogadni tanárként is, szülőként is, hogy bizony vannak olyan dolgok, amiket a gyerek jobban fog tudni, mint én. És ez egy fontos szemléletbeli kérdés is: 

a tanároknak egyszerűen túl kell lépniük azon, hogy ők a mindentudók, ez 100 éve egy falusi iskolában lehet, hogy így volt, de ma már nagyon távol áll a valóságtól. 

Most már az a tudás nagyobb érték, hogy ha tudom, hol vagy kinél kell keresnem a választ a kérdésemre. Ez persze borzasztó nehéz szemléletváltás, de sok helyen azért már elindult. 

T. F./WMN: Neked mi a tapasztalatod, így néhány évvel a Covid-motivált, pánikszerű otthoni digitális oktatás után, visszatérve a jelenléti oktatásba, sikerült megőrizni valamennyit az akkor gyorsan kialakított jó gyakorlatokból?

K. B.: A Covid előtt a tanároknak csak egy egészen kicsi részhalmazában merült fel, hogy érdemes lenne digitális irányba indulni, hogy egy kicsit izgalmasabbá – és akár hatékonyabbá – tegyék az órákat. Ma már sokkal többen érzik, hogy nem működnek a régi módszerek, és a kényszerű online oktatás adott egy löketet abban, hogy merre érdemes indulni a digitalizációval. A digitális oktatás nem távoli szereplők közötti online oktatást jelent, ezt fontos megjegyezni. Egy hibrid rendszer, ahol a jelenléti oktatásnak integrált része a digitális eszközök használata, az számos ponton megkönnyíti a tanár munkáját is. Sok olyan alkalmazás létezik már, amivel kevesebb munkával lehet a korábbival azonos mennyiségű, de akár jobb minőségű eredményt elérni. 

T. F./WMN: Tapasztalod, hogy digitális téren óriási a generációs szakadék a tanárok és a diákok között?

K. B.: Az biztos, hogy van egy alapvető szemléletbeli különbözőség. 

A digitális bennszülöttként felnövő gyerekek ugyan sokszor nem tudatos felhasználók, de nagyon kísérletezők, bátrak, úgy állnak hozzá mindenhez a digitális térben, hogy ha elrontanak valamit, jön egy »új élet«, újrakezdhetik az egészet. 

Ezzel szemben főleg az idősebb tanári generáció épp ellenkezőleg, túlságosan is óvatos, nem mernek rákattintani semmire részletesebb tájékozódás nélkül, ami persze nem rossz hozzáállás, de azért érdemes lazítani rajta. Ebben a kérdésben is érdemes lenne a generációknak egymástól tanulni és valahol középen megtalálni az egyensúlyközeli állapotot. A ProSuli programunkhoz csatlakozott iskolákban eddig azt tapasztaltuk, hogy leginkább a tanári középkorosztály érdeklődik a digitális módszerek alkalmazása iránt: a frissen végzettek még hisznek a nemrég megszerzett egyetemi oktatási tudásukban, az idősebbek pedig jellemzően már nem mernek vagy nem szeretnének az eddigi gyakorlatuktól távol álló dolgokba belevágni, főként a tanári pályájuk végéhez közeledve.

T. F./WMN: A jelenlegi tanárképzésben felkészítik a jövő tanárait a digitális oktatásra?

K. B.: Ma már – különösen a Covid után – a tanárképzésben is jobban jelen van ez a kérdés. De akik most tanítanak, nagyrészt semmit nem tanultak erről a főiskolán, egyetemen. Ezt az űrt tölti ki a ProSuli programunk – Oktatási Hivatal által is jegyzett – akkreditált képzése, ami egy erős digitális módszertani alaptudást biztosít a tanároknak. Erre egyénileg is jelentkezhetnek pedagógusok, vagy iskolai szinten is csatlakozhatnak, utóbbi esetben igény szerint mobilnetet és routert is biztosítunk az intézményeknek. Tapasztalataink szerint enélkül sok helyen alapvető probléma a megfelelő internetelérhetőség is. A digitális vagy részben digitális oktatás előnye pedig óriási: sokkal könnyebb differenciálni, csoportbontást megvalósítani, követni az egyes gyerekek fejlődését; az interaktív feladatok jobban lekötik a figyelmüket, és ezáltal azok is bevonódnak az órába, akik korábban nem tették, nagyobb a lehetőség a csoportbontásra vagy akár a kényszerűen távol lévő diákok online bevonódására. Ehhez egyelőre egy digitális alaptudást adunk a csatlakozó tanároknak, de már a tantárgyspecifikus módszertant is elkezdtük kidolgozni. 

T. F./WMN: Mi van azokkal a régiókkal, ahol – ahogy korábban említetted is – eszközhiány miatt nem tudott megvalósulni a digitális oktatás? Onnan, ha jól sejtem, nem sokan csatlakoznak a ProSuli programhoz.

K. B.: Ha a diákok eszközhiányára gondolsz, akkor sajnos az a tapasztalatunk, hogy sok helyen még alapvető élelmiszerekre sem mindig jut elég pénz, de okoseszközök ott is nagy számban vannak. Szóval azt látjuk, hogy alapvetően nem az eszközhiány gátolja a nagyobb mértékű digitális oktatást, hanem a tanároknál a digitális oktatási gyakorlat, a módszertan hiánya. A ProSuli programhoz eddig 150 iskola csatlakozott nagyobbrészt Kelet-Magyarországról, illetve Budapestről és környékéről; nagyrészt állami intézmények, de vannak köztük egyházi és magániskolák is. Mivel már ilyen nagyszámú iskola vesz részt a programban, 2023 szeptemberében elindítottunk egy úgynevezett ProSuli-nagykövet-programot: országszerte 5 régióban egy-egy kijelölt nagykövet, azaz aktív, a digitális módszertanokban nagy tapasztalattal rendelkező pedagógus támogatja az adott régió ProSuli-iskoláinak és -tanárainak munkáját. A nagykövetek heti online fogadóórát és igény szerint egyéni konzultációt is tartanak, ezeken a meglévő sulikon túl várják és keresik a digitális oktatás iránt érdeklődő, vagy akár abban már jártas új tanárokat és intézményeket is.

T. F./WMN: Akkor a kitűzött cél a szinte teljesen digitális oktatás?

K. B.: Egyáltalán nem. Nagyon fontosnak tartjuk elmondani a program résztvevőinek is, hogy az oktatás mindig nagyon személyes dolog, és csak úgy lehet jól csinálni, ha a tanár egyénisége is benne van. Ezért sem hiszek abban, hogy amíg emberek tanítanak embereket, teljesen digitálissá lehet tenni az egész oktatási rendszert – ez még akkor sem működne, ha minden intézmény és tanuló ajándékba kapna hozzá eszközparkot, de nem is kell. Szóval nagyon fontos, hogy a tanár azt vigye tovább a ProSuliban megtanulható digitális módszertanokból, amivel tud azonosulni. Amit az adott tantárgyban, az adott osztállyal, az ő dinamikáik szerint alkalmazni tud. Teljesen egyetértek azzal is, hogy vannak feladatok, amik nem megvalósíthatók digitálisan. Nagyon jó a digitális tér, de meg kell találnunk a helyét az oktatásban. 

Matek szakosként azt szoktam mondani, hogy ez olyan, mint a táblakörző. A táblakörzőnek megvan a helye. Ha kört akarok rajzolni, akkor a táblakörző tökéletes eszköz. Minden egyéb esetben egy zavaró tényező, ami csak útban van, merthogy nem alkalmas másra. 

Vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen nem lehet és nem is szabad átvinni a digitálisba. Ugyanakkor a mai korban nem mehetünk el amellett, hogy mik a gyerekek magukkal hozott igényei, az általuk élt világban mennyire általános jelenség a digitalizáció.

Képek: Chripkó Lili / WMN

Cikk Information