Az oktatási és képzési rendszer egyre inkább részét képezi a digitális transzformációnak, és kihasználhatja annak előnyeit és lehetőségeit. Az oktatás digitális transzformációját elsősorban az összekapcsoltság, az együttműködési lehetőségek fejlődése, az eszközök és a digitális alkalmazások széles körű használata, az egyéni rugalmasság szükségessége és a digitális készségek iránti egyre növekvő munkaerő-piaci igény vezérli. A COVID-19 járvány súlyosan érintette az oktatási és a képzési szektort is: felgyorsította a változást, ugyanakkor tanulási lehetőségként szolgált.
Az Európai Bizottság – felismerve a terület szakpolitikai jelentőségének növekedését – 2020-ban széles körű konzultációkat szervezett, hogy információt és bizonyítékokat gyűjtsön a Digitális oktatási cselekvési terv elnevezésű kezdeményezés kidolgozásához.
A digitális technológia, amennyiben azt a pedagógusok és oktatók szakszerűen, méltányosan és hatékonyan alkalmazzák, teljes mértékben támogathatja azt a célt, hogy minden tanuló magas színvonalú és inkluzív oktatásban és képzésben részesüljön. A technológia az együttműködésen alapuló és kreatív tanulás hatékony és elkötelezett eszköze lehet, segíthet a tanulóknak és az oktatóknak a digitális tartalmakhoz való hozzáférésben, azok létrehozásában és megosztásában is. Azt is lehetővé teheti, hogy a tanulásra az előadóterem, az osztályterem vagy a munkahely falain kívül kerüljön sor, nagyobb szabadságot biztosítva ezzel a fizikai elhelyezkedés és az órarend korlátaihoz képest. Az összefogás és az együttműködés a digitális oktatás terén soha nem volt fontosabb, mint napjainkban. – írja a Bizottság a Digitális oktatási cselekvési terv előzményeként. |
A COVID-19 járvány emellett ráirányította a figyelmet arra, hogy javítani kell a technológia használatát az oktatásban és a képzésben, adaptálni kell a pedagógiai módszereket és fejleszteni kell a digitális készségeket, mindezt a szereplők széleskörű együttműködésének támogatásával. A 2020-ban zajlott társadalmi és szakpolitikai egyeztetéseket követően a Bizottság megfogalmazta a következő évtizedre szóló Digitális oktatási cselekvési tervét, amelyben két fő prioritást határozott meg.
Az egyik szerint a magas színvonalú és inkluzív digitális oktatás előmozdításának az egész társadalom közös erőfeszítésének kell lennie, ezért a kormányoknak, az oktatási és képzési intézményeknek, a magánszektornak és a nyilvánosságnak egyaránt részt kell vennie ebben a törekvésben egy nagy teljesítőképességű digitális oktatási ökoszisztéma kialakítása érdekében. Ez jelenti a szakpolitikák és a szereplők összekapcsoltságának javítását, a szektorban résztvevő szakemberek képzését és az oktatási, képzési terület teljes digitális transzformációját.A második prioritás a digitális készségek és kompetenciák fejlesztését fogalmazta meg a teljes digitális transzformáció érdekében, mert a digitális jártasság és a digitális jártasság elsajátítása minden korosztály számára lehetővé teszi a reziliencia növelését és az európai versenyképességet. A digitális készségek mellett a digitális gazdaságban olyan kiegészítő készségekre is szükség van, mint az alkalmazkodóképesség, a kommunikációs és együttműködési készségek, a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a vállalkozói készség és a tanulási készség. |
A Tempus Közalapítvány a 2000-es első évtizednek a végétől folyamatosan azon dolgozik, hogy a dinamikusan változó környezetben is stabil, a pedagógusok számára hiteles forrást nyújtó platformokat működtessen, hazai és nemzetközi projektekkel, kezdeményezésekkel járuljon hozzá az oktatási szektor digitalizációjához, a szereplők ezen a területen történő aktívabb együttműködéséhez. Ezért jött létre a folyamatosan bővülő Digitális Módszertár, és ezért szervezzük meg 2012 óta a Digitális Tér Konferencia programjait is. A digitális kompetenciafejlesztés területén szerzett sokéves tapasztalatokat pedig egy önálló képzésben (Alma a fán – Az együttműködő tanulás támogatása IKT eszközökkel) kamatoztatjuk tovább. A 21. századi modern tanári professziót fókuszba állító pedagógus-továbbképzéseinkről és Magyarország legnagyobb nyílt online kurzusát is életre hívó A tanulás jövője kezdeményezésről itt olvashatnak tovább.
TUDÁSMEGOSZTÁSSAL A TANULÁS TÁMOGATÁSÁÉRT
A Digitális Módszertár hazánkban egyedülálló adatbázis, amely a pedagógiai témák, célcsoportok, tantárgyak széles körében kínál részletes leírásokkal kiegészített módszertani ötleteket tanárok számára. Az évről évre meghirdetett, tanároknak és tanárszakos hallgatóknak szóló felhívás és módszertani ötletpályázat segítségével a Módszertár folyamatosan fejlődik, gyarapszik. A felhívásra beérkezett ötletek közül a legjobbakat pedig a Digitális Pedagógus Díjjal is jutalmazzuk. A feltöltő pedagógusoknak köszönhetően immár mintegy 500 szakmailag lektorált módszertani ötlet érhető el ingyenesen az adatbázisban. A Digitális Módszertár látogatottsága és az ötletek felhasználása is jelentősen javult az elmúlt évben. A használat növekedése a pedagógusok digitális kompetenciája és magabiztossága fejlődésének és a járvány okozta kényszerhelyzetnek egyaránt köszönhető.
2021-ben harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit Magyarország és a Kárpát-medence legnagyobb, magyar nyelvű nyílt online kurzusa, A tanulás jövője MOOC. Ebben az ingyenes kurzusban pedagógusok és a téma iránt érdeklődő szakemberek tanulhatnak kiemelkedő pedagógusoktól az előzetes igényfelmérésen megszavazott témákban (idén az együttműködő tanulás és tanítás, az online mérés és értékelés, valamint a játékosítás témákban készítettünk tananyagot). A teljesen online tananyag az elméleti alapozás mellett konkrét online, digitális eszközök részletes bemutatását is tartalmazza, a Digitális Módszertárból átemelt jó gyakorlatokkal megtámogatva. A tananyag elsajátításán túl a kurzus legnagyobb értéke az évente mintegy 1700 motivált, tanulni és fejlődni vágyó résztvevő online együttműködése és tudásmegosztása.
A tanulás jövője kezdeményezés a mindennapi pedagógiai gyakorlat digitális eszközökkel való támogatásáról és a tanárok együttműködő tanulásáról szól. A tanulás jövőjében a pedagógusok más szakmabeliekkel és szektorközi partnerekkel működnek együtt, miközben tanulnak egymástól, és közösen reflektálnak a saját gyakorlatukra. A Tempus Közalapítványnál úgy gondoljuk, hogy a pedagógiát nem a digitális eszközök, hanem a pedagógusok gondolkodása, szemléletük formálása teheti eredményesebbé, az osztályterem sikerességének záloga pedig – bármit is tekintünk jelenleg, a pandémia időszakában osztályteremnek – maga a pedagógus. Ezért az online tartalmaink (tananyagok, online kurzusok, kommunikációs csatornák) is minden esetben azt közvetítik, hogy hogyan és milyen pedagógiai célokra tudják a pedagógusok jól használni a technológiai eszközöket. |
Résztvevőink idén is döntő többségében általános iskolai és középiskolai tanárok voltak, de örülünk, hogy évről-évre óvodapedagógusok, felsőoktatási oktatók és további oktatási szakemberek is csatlakoznak a kurzushoz. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy látjuk, hogy a szektorok közti tudásmegosztás rendkívül hasznos, az különböző korosztályokat tanító és különböző iskolatípusokból érkező résztvevők is sokat tanulhatnak egymástól. A közel 100%-os résztvevői elégedettség bizonyítja a kurzus magas szakmai színvonalát.
Amennyiben szeretne értesülni a legfrissebb kezdeményezésekről, kövesse A tanulás jövője Facebook-oldalt, az ingyenes videós tananyagokért pedig iratkozzon fel A tanulás jövője Youtube-csatornára! Csatlakozzon közösségünkhöz, vegyen részt kurzusainkban, gyarapítsa saját tudását és ossza meg közösségünkkel jó gyakorlatait, ötleteit!
Szerzők: Farkas Bertalan Péter, Györgyi-Ambró Kristóf (Tudásmenedzsment csoport)
Forrás:
Digitális oktatási cselekvési terv: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:52020DC0624&from=EN
Cikk Information
Website link
Forrás
Digitális technológia/szakosodás
Digitális készségszint
Középszintű
Emelt szintű