„Az adat az új valuta” – mondta a Brüsszelben tartott European Employment and Social Rights Forum eseményén Chris Pissarides. A Nobel-díjas közgazdász szerint az adattal bánni tudó szakembereknek nem lesz gondjuk az elhelyezkedéssel a közeljövőben. Aki viszont nem tanulja meg szeretni az új technológiákat, az a vesztesek közé tartozik a mesterséges intelligencia vészesen közeledő korszakában. A konferencián felszólaló vezetők egyetértettek abban, hogy a készséghiány már most is az egyik legégetőbb probléma az Európai Unióban, és ez csak fokozódik.

Sok a kérdőjel a mesterséges intelligencia körül, azt azonban biztosan tudjuk, hogy minden állást érinthet, csak a legfelső vezetői munkaköröket nem – jelezte Brüsszelben Chris Pissarides. A Nobel-díjas közgazdász szerint bőven lesznek munkahelyek a jövőben, de csak azoknak jut, akik folyamatosan képzik magukat.

Erre korábban Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára is rámutatott lapunknak, kifejtve, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése olyan hatással lesz, mint az internet vagy a villamos energia használata volt, azaz fel fogja forgatni a világunkat. Munkahelyek millió szűnnek meg a nem túl távoli jövőben, de a szakértők szerint legalább ennyi keletkezik helyette. Ahhoz azonban, hogy a változás nyertesei közé tartozzunk és biztosan legyen állásunk a közeljövőben, új képességeket kell elsajátítanunk.

Cikk Information

Szerző
Rádi Balázs
Digitális technológia/szakosodás
Mesterséges intelligencia
Big Data
Digitális készségszint
Digitális szakértő
Földrajzi terület - Ország
Európai Unió
Kezdeményezés típusa
Uniós intézményi kezdeményezés

Leave A Reply