Az IVSZ szakértői által készített, az elmúlt 12 év jelentkezési, felvételi, beiskolázási és diplomaszerzési trendjeit feldolgozó elemzés az általános demográfiai és képzési trendek mellett az IT-szakokra, illetve a STEM-tanári szakokra jelentkezők (ezen belül az első helyen jelentkezők), a felvettek, a tanulmányaikat megkezdők, az oklevelet szerzettek számára vonatkozó hivatalos (OH) statisztikai adatok elemzésén túl vizsgálja a lemorzsolódás és a külföldre vándorlás trendjeit, továbbá előrejelzést ad a felvettek számának várható alakulására is.
A „Programozd a jövőd” projekt keretében készült kutatás szerint az IT-alapszakokra 2009 és 2019 között 30%-kal nőtt a jelentkezők száma (szemben az összes alapszakra jelentkezők számának 16%-os csökkenésével), ám a folyamatos emelkedés 2020-ban megtört, és azóta sem állt vissza. A felvettek és a tanulmányaikat megkezdők száma hasonló trendet mutat, és a diplomát szerzők aránya is csak csekély mértékű javulást jelez – azaz továbbra is jelentős a lemorzsolódás: az informatika alapszakot megkezdőknek kevesebb, mint fele szerez oklevelet a képzésidő végén.
A visszaesést az IVSZ szakértői szerint a felvételi követelmények szigorítása, az emelt szintű érettségi bevezetése okozta, amelynek következtében általában is kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, ami az informatikai szakokat is értintette. 2022-re kismértékben tovább csökkent az általános felvételi eljárás keretében jelentkezők száma, de az informatika alapszakok esetében az átlagosnál kisebb volt a visszaesés. A mesterképzések esetében a jelentkezők, a felvettek és a képzést megkezdők száma 2015 óta folyamatos emelkedik, ugyanakkor 2022-ben évek óta először csökkent a jelentkezők száma.
A kutatás talán leginkább aggasztó mutatója, hogy a STEM, és különösen a matematika- és informatika tanári képzésekre felvett jelentkezők száma a 2015/2016-os tanév óta fokozatosan csökken: a 2020/2021-es tanévben felvettek száma alig több mint fele a 2015/2016-os tanévben felvettek számának. A lemorzsolódás matematika- és informatikatanári szak esetében is nagyon jelentős: 2019-ben mindkét szak esetében az oklevelet szerzettek száma kevesebb, mint 38%-a volt a képzést öt évvel korábban megkezdők számának.
Az IVSZ 2020-ban készült munkaerőpiaci elemzése már 15 és 26 ezer fő közé tette kétéves időtávlatban a hiányzó IT-szakemberek számát Magyarországon.
Ennek oka a csökkenő jelentkezőszámok mellett az informatikai szakokon hagyományosan jellemző magas lemorzsolódási arány: az elemzés becslése szerint 2020 előtt az alapszakokon 50 százaléknál is magasabb volt a lemorzsolódás, vagyis a felvételizők több mint fele (legalábbis a képzési időn belül) nem szerez diplomát. A szakokat elhagyók egy része feltehetően nem mond le az IT-pályáról, hanem külföldön folytatja tanulmányait, elhelyezkedik egy cégnél és diploma nélkül dolgozik IT-s munkakörben vagy felnőttképzés (pl. bootcamp iskola) keretében igyekszik kiegészíteni tanulmányait.
A döntéshozóknak ezért az egyetemi reformok, a sikeresebb végzési arány elérése mellett a fiatalok pályaorientációjára is koncentrálnia kell, hogy enyhíteni lehessen az informatikushiányt. Ezt biztosíthatná többek között az IVSZ által javasolt „Programozd a jövőd 2030” program elindítása, amely az egyetemi szintű képzés mennyiségi bővítése és – kurrens tudással rendelkező piaci szakemberek bevonásával – minőségi javítása mellett a szakképzési és a felnőttképzési rendszerben is elősegítené általában a STEM, illetve konkrétan az IT-szakemberek képzését.
Az IVSZ Összefogás a Digitális Magyarországért című kiáltványa emellett több javaslatot is megfogalmaz egyfelől az informatikushiány mérséklése, másfelől a magyar digitális ökoszisztéma fejlődését ugyancsak korlátozó digitális kompetenciahiány enyhítése érdekében. Ezek között szerepel nagy volumenű STEM-/IT-ösztöndíjprogram, nem informatikai szakokon interdiszciplináris képzések elindítása, képzési hitelprogram, digitális képzési voucher bevezetése, valamint egy széleskörű tájékoztató kampány is, amely a nem IKT-szektorban dolgozó munkavállalók számára is bemutatja, hogy miként alakulnak át a hagyományos munkakörök és munkafolyamatok, illetve milyen tudásra és képességekre van szüksége azoknak, akik a digitális transzformáció nyertesei közé szeretnének tartozni.
Cikk Information
Digitális technológia/szakosodás
Digitális készségszint
Emelt szintű