A Codecool Budapest Full Stack Fejlesztő Képzést hirdet.

Mi az a Full Stack?

Full stack szoftverfejlesztőként a résztvevő nemcsak egyetlen programnyelvhez fog érteni, hanem komplexen átlátja majd a programozás minden részletét. 

Olyan rendszerszemlélettel fog rendelkezni, mely segítségével bármelyik területen tovább tudja magát képezni, és magabiztosan fog mozogni új környezetekben is.

Ennek megfelelően a képzés során a résztvevő el fog jutni a Javascript-programozás alapjaitól egészen a vállalati alkalmazásfejlesztő képességekig.

Álllásgarancia vár a résztvevőknek: rugalmas elhelyezkedés

A Codecool a résztvevőknek garantálja a sikeres elhelyezkedést is, hiszen több, mint 300 partnercég közül segít megtalálni a megfelelőt a leendő Full Stack Fejlesztőknek. A partnercégek között olyan ismert multinacionális vállalatokat találunk, mint a Raiffeissen Bank, a GE Healthcare, vagy a Motorola.

A képzést sikeresen teljesítők emellett azt is megválaszthatják, hogy mely városban kívánnak dolgozni. A főváros mellett álláslehetőségek vannak a legnagyobb magyar vidéki városokban is: Debrecenben, Pécsen, Szegeden, Győrben, Miskolcon.

A képzés díja többféleképp rendezhető

A résztvevőknek lehetőségük van részletekben, vagy utólag (amikor már elhelyezkedtek új, fizető techállásukban) fizetni a képzés díját.

A képzés 1-10. hete próbaidőszaknak számít, erre az időtartamra csak egy egyszer regisztrációs díjat szükséges fizetni (40 000 Ft értékben).

A képzés díja egy összegben előre: 2 231 250 Ft, de több fizetési konstrukció közül is választhatnak a résztvevők. A „kényelmes törlesztő” fantázianevet viselő konstrukcióval például utólag, állásgarancia mellett 24 hónapon át 137 900 Ft-ot kell fizetni a leendő fejlesztőnek.

A képzés 10 hónapon át tart

Személyesen (Budapesten) és Online is végezhető a tanfolyam. Mindkettő formában 2023. január 16-án és 23-án, illetve február 13-án és 20-án indul a képzés, az év további részében pedig folyamatosan havonta 2-szer.

A tanfolyam minden esetben 10 hónapot ölel fel, az órákat 9:00-15:00 közt tartják, de az egyéni tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Váltogatja egymást az elméleti és gyakorlati képzés

Egy tipikus napon egyéni vagy társas projektfeladatokat fog a résztvevő megoldani az iskola egyedi fejlesztésű tanulmányi felületén, ahol minden háttéranyagot és tippet megtalál a feladatok megoldásához. 

A képzésen elméleti és gyakorlati hetek váltják egymást. Minden elméleti héten a kiadott tananyaggal egyénileg halad a résztvevő. A gyakorlati heteken pedig a csoporttársakkal agilis projektekben dolgozik, pontosan úgy, mint egy munkahelyen.

Ha nehézségbe ütközik a résztvevő, a mentorok készségesen állnak a segítségére, így biztosítva a gördülékeny tanulást.

Képzési ajánlat Information

Célcsoport
Digitális készségek mindenki számára
Digitális technológia/szakosodás
Webfejlesztés
Digitális készségek
Szoftver
Felhőalapú számítástechnika
Big Data
Digitális készségszint
Emelt szintű
Földrajzi terület - Ország
Magyarország
Iparági területe az oktatásnak és képzésnek
Adatbázis- és hálózattervezés és adminisztráció
Szoftver- és alkalmazásfejlesztés és elemzés
Célnyelv
Magyar
Kezdeményezés típusa
Helyi kezdeményezés
Célcsoport
Átképzést igénylő munkavállalók
Felsőfokú végzettséggel (6. EKKR-szint) rendelkező személyek
3-10 éves szakmai tapasztalattal rendelkező személyek
10 évnél hosszabb szakmai tapasztalattal rendelkező személyek
Anyanyelvi szinten beszélő
Képzési lehetőségek tipológiája
Tanfolyam
Tanulási tevékenység
tanulószerződéses gyakorlati képzés
Vizsgálat típusa
Munkaalapú
Projektalapú
Osztálytermi
A képzés időtartama
Legfeljebb egy év
Szervezet
A képzési nyilvántartás típusa
Egyedi ajánlat
A képzés kezdési időpontja
2023
Effort
Intenzív részmunkaidő
Felajánlott tanúsítvány
Képesítés

Leave A Reply